Apor
Megszületett Apor!
Egyik reggel, arra ébredek (március 25-dikén, vasárnap) hogy anya megpuszil, és azt mondja:
- Én most be megyek a kórházba, mert úgy néz ki Apor meg akar születni. Mindjárt itt lesznek Csillamamáék. Ha esetleg azt hallod, hogy készülődés közben jajgatok, ne ijedj meg, ez természetes, ilyen szokott lenni a szülés.
Mire rendesen felébredtem, apa telefonált, hogy megszületett a kistestvérem! Délután már mehettünk is anyához a kórházba. Itt lepődtem meg először: nagyon kicsike volt ez az Apor, elképesztően kicsi. A karomba vehettem, bár anya folyton izgult hogy leejtem. Pedig nagyon szakszerűen tartottam.
Aztán végre hazajöttek. Itt lepődtem meg másodszor: mindenki csak Aporral foglalkozott...mintha én nem is léteznék. És folyton kezet kell mosnom mielőtt hozzáérek.
Nehéz napokat éltünk át, és már kezdtem komolyan azt hinni, hogy engem nem szeretnek többé a szüleim.
Haragudni kezdtem Aporra. Nem így képzeltem el!
Aztán kétségbeesésem közepette, anya bejött hozzám, egyik este, mesét olvasott, bujicsoztunk mint régen, és megbeszéltük ezt az egészet. Még mindig szeret, ez nem változott, csak most egy kicsit sok dolga van, de minden kezdet nehéz, és ahogy majd nő Apor, úgy egyre több ideje lesz, és mindenkinek könnyebb lesz.
Nagyon jó volt, hogy megértette, hogy dühös vagyok, és azt is hogy milyen nehéz nekem most. Azt mondta, tudja mit érzek, hiszen ő is átélt hasonlót. Amikor az ő kistestvére született az első napokban be sem mehetett a kórházba megnézni, és neki is mindig kezet kellett mosni amikor hozzá akart érni.
Aztán reggel arra ébredtem, hogy nagyon boldog vagyok, hogy végre itt van a kistestvérem, akit éveken át vártam:
Egyik reggel, arra ébredek (március 25-dikén, vasárnap) hogy anya megpuszil, és azt mondja:
- Én most be megyek a kórházba, mert úgy néz ki Apor meg akar születni. Mindjárt itt lesznek Csillamamáék. Ha esetleg azt hallod, hogy készülődés közben jajgatok, ne ijedj meg, ez természetes, ilyen szokott lenni a szülés.
Mire rendesen felébredtem, apa telefonált, hogy megszületett a kistestvérem! Délután már mehettünk is anyához a kórházba. Itt lepődtem meg először: nagyon kicsike volt ez az Apor, elképesztően kicsi. A karomba vehettem, bár anya folyton izgult hogy leejtem. Pedig nagyon szakszerűen tartottam.
Aztán végre hazajöttek. Itt lepődtem meg másodszor: mindenki csak Aporral foglalkozott...mintha én nem is léteznék. És folyton kezet kell mosnom mielőtt hozzáérek.
Nehéz napokat éltünk át, és már kezdtem komolyan azt hinni, hogy engem nem szeretnek többé a szüleim.
Aztán kétségbeesésem közepette, anya bejött hozzám, egyik este, mesét olvasott, bujicsoztunk mint régen, és megbeszéltük ezt az egészet. Még mindig szeret, ez nem változott, csak most egy kicsit sok dolga van, de minden kezdet nehéz, és ahogy majd nő Apor, úgy egyre több ideje lesz, és mindenkinek könnyebb lesz.
Nagyon jó volt, hogy megértette, hogy dühös vagyok, és azt is hogy milyen nehéz nekem most. Azt mondta, tudja mit érzek, hiszen ő is átélt hasonlót. Amikor az ő kistestvére született az első napokban be sem mehetett a kórházba megnézni, és neki is mindig kezet kellett mosni amikor hozzá akart érni.
Aztán reggel arra ébredtem, hogy nagyon boldog vagyok, hogy végre itt van a kistestvérem, akit éveken át vártam:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése